2016 nyara, Prága: Már alkonyodott, a naplemente vöröses ellenfényében a hazafele igyekvő helyiek és a bámészkodó turisták sziluettjét lehetett csak kivenni. Tömve voltak az éttermek és a sörgyárak, a város csak úgy lüktetett az élettől.
Mi a közeli macskaköves, szűk kis utcában megbúvó hostelből kilépve a Slovanský ostrov felé vettük az irányt, hogy miután vízibiciklit béreltünk, a kivilágított város bámulva cisszenthessünk egy-egy jó cseh lágert.
Amikor elhaladtunk (volna) emellett a hely mellett, mindhárman - gyakorlatilag teljesen egyszerre - megtorpantunk. A lány egy könnyű, lágy, fülbemászó, dalt játszott, ami úgy illett ahhoz a pillanathoz, mint egy jó érzékkel kiválasztott betétdal egy jó filmben.
Nem tudom, hogy mi lehetett a dal címe; fogalmam sincs, hogy ki játszott; nem emlékszem, hol volt pontosan ez a tér; de sosem fogom elfelejteni a hangulatot, ami akkor és ott pofán csapott bennünket...
