Amikor valami veszteség ér az a tapasztalatom, hogy bár akár gyorsan át lehet vergődni rajta, azért kell az a 365 nap (plusz 5 h 48 m 45 s) ahhoz, hogy mindez tényleg keresztülmenjen a tudatom hosszú bélrendszerén és beinduljon az agy azon funkciója, ami a jó és kellemes dolgokat a megfelelő polcra rakja, a rosszat pedig megpróbálja kidobni, vagy korrektúrázni.
Sokan szeretnek december 31-én nagyvonalú ígéreteket tenni másoknak, és persze maguknak, hogy mit (nem) fognak másképp csinálni az Újévben.

Részemről Újév nem csak Szilveszter napján, de ezeken a nem túl kellemes napokon is kezdődhet, bár ilyenkor nem szoktam ígérgetni, fogadalmakat tenni magamnak, ennek ellenére mégis változtatok dolgokon, de sokszor nem tudatosan, és csak utólag, felülről nézve tiszta, hogy mi változott akkor és ott. Így számot vetni pedig akkor lehet a legjobban, amikor letelik ez a saját időszámításom szerinti év.

Az elmúlt 365 napban abszolváltam 3 nagy szigorlatot, ezzel harmadéves lettem az orvosin. Találtam, majd megszerettem valakit, aki félelmetesen jól kiegészít. Bejártam Londont, bevettem Krk szigetét. Megépült a kétkerekű, amit idegesítő kiskamaszként álmodtam meg a zöld iskolapadban. Újra írni kezdtem.
Eddigi életem egyik legjobb időszaka volt, de mit is akarok kihozni ebből az egészből?

Az apropó ismét egy beszélgetés, ami a tervekről szólt. Sokan körülöttem tele vannak tervekkel, ötletekkel, de ezek általában nem alakulna 3D-vé. Miért? A probléma az, hogy ezeket a terveket állandóan feltételekhez kötjük: majd, ha összejött ez a félév, majd, ha a bőröm alatt is pénz lesz, majd, ha idősebb leszek. Na meg ott vannak még az önjelölt józanság hangjai: emberek (általában mindenféle rosszindulat nélkül), akik segítenek beleégetni a fejünkbe azt, hogy bármi, ami merész, érdekes, nem hétköznapi, az túl drága, túl veszélyes, túl nehéz, nem logikus, úgysem hozod össze. És ha hagyom, a kétely és a kételkedők győznek, a fentebb említett élményeim túlnyomó többsége sosem valósul meg. 

De pontosan egy éve jött el az, amikor elkezdtem ignorálni a vészmadárkodást és a praktikus érveket. Nem állítom, hogy kivétel nélkül minden vágyam azonnal valóra vált, de amire volt minimális esély, az összejött. Lehet, hogy holnap rám esik egy zongora, de ha mégsem, a holnap is ugyanolyan fehér ( vagy inkább szürke) vászon, mint a most, miért vesztegetnék drága órákat-napokat-éveket online senyvedve és sóvárogva a saját terveim után, aminek az útjában én állok? Tegyék ezt azok, akik kételkednek bennem, aztán irigykednek rám, én meg addig kihasználom minden percét az ismeretlen mennyiségű időnek, amit kaptam.

N

Kép forrása: http://www.coloribus.com/adsarchive/prints/boxing-centre-bandage-white-collar-boxing-12684105/