A helyzet az, hogy kicsit több, mint egy éve elkezdte égetni a zsebemet a megtakarított pénzem, így belekezdtem egy teljesen egyedi 50-es építésébe, természetesen egy szépen lelakott s51 alapjaira. 21 éves csóró egyetemista vagyok, kinőttem már ezt és fölösleges keret sincs ilyenekre, felmerülhet a kérdés, miért áldozok sok-sok pénzt ilyesmire, vagy ha már mindenképp motorozni akarok, miért nem veszek valami újabb típust, amivel nem kell foglalkozni. Kérdezzetek kettőt, de könnyebbet, nehéz megfogalmazni. Kicsit talán olyasmi lehet ez, mint a mechanikus órák iránti vonzalmam, szerelem, amit nem lehet racionális érvekkel alátámasztani. Egyfajta nosztalgia - bár nem a vasfüggöny kora iránt, hiszen akkoriban még csak pajzán gondolat lehettem; egy pacsi a tizenöt éves önmagamnak.
Kétkerekes pályafutásom elsős gimisként kezdődött, és annyira klasszikus, hogy már-már közhely. Bence nevezetű cimbinnknél előtúrtuk a sufniból először a könnyebben működésbe hozható Jawa Babettát, később pedig, mikor elkezdtünk kapisgálni olyan dolgokat, mint a porlasztó kipucolása és hasonlók, a kicsit ramatyabb állapotban lévő Schwalbe-t. Rengeteget furikáztunk a város széli utcákban és az elhagyatott vasútállomáson - természetesen mindenféle irat nélkül, sokszor hárman egy motoron. Egy ilyen alkalommal pereceltem életemben először, szerencsére egyedül. Bámulatos, hogy mit kibírt a már előttünk is sok mindent látott kis kék veszedelem, ami a mai napig egy rúgásra indul és teljesíti, amire a gyárból kigurulva is képes volt, pedig eleinte kuplung nélkül is hajtottuk, nem is keveset. (Erre így utólag nem vagyunk büszkék.)
Egy osztálytársunk Döme, kinek még ereiben is benzin csörgedez, kollégista volt nálunk, a Tolna Megyei Madocsáról. Ő nyakig benne volt a témában a családjával együtt, igazi kis géppark terült el az udvarukon, meggyőződésem, hogy ők maguk sem tudták,hány autó és motor pihen a ponyvatető alatt. Itt lehetőségem volt kipróbálni lenn a mezőn' egy igen ritka Jawa Pyoneer-t, de ami igazán megfogott, az az s51 volt, a Pyoneer és a Schwalbe után olyan érzéssel töltött el, mint a kolis zuhanyzó után egy kád forró fürdő. Rögtön birtoklási vágy támadt bennem, annyira nem is tűnt elérhetetlennek, persze az élet már akkor sem működött ilyen egyszerűen.
Aki, illetve ami csak tudott, akadályokat gördített elém. Szülők, egy kecskeméti autósiskolánál dolgozó kedves oktató úriember és az, hogy egy olyan helyen laktunk, ahol tárolni-bütykölgetni sem tudtam volna; arra kényszerítettek, hogy ez a dolog sok évig álom maradjon. Az évek során többször teljesen le is tettem róla, magamat racionális érvekkel győzködve, mégis egyre inkább kirajzolódott a fejemben egy 3D-s kép arról, hogy is fog kinézni egyszer az én kis egyedi 2T-m. Közben anyagi problémákkal küszködve drámába illően kalandos úton megszereztem végre a B-s jogosítványt, de ekkoriban az érettségi, az egyetemi évkezdés teljesen kiszorították a fejemből a gépsárkány gondolatát.
2013 decemberében Karácsony környékén tisztázatlan körülmények közt keletkezett némi spórolt pénzem, elkezdtem hát a hirdetési oldalakat bújni. Őszintén szólva nem gondoltam igazán komolyan a dolgot, mégis jól esett azzal a tudattal nézelődni, hogy ha akarnám, megtehetném, mikor megakadt a szemem egy Szolnoki hirdetésen, ami egy Jawa tankos s51-ről szólt. Azért fogott meg ennyire, mert a cseppet kókány módon itt-ott átfarigcsált kétkerekű alakja rímelt arra a tervre, amit annyiszor elképzeltem, hogy szinte beleégett az agytekervényeimbe. Azonnal fel is hívtam a tagot, megbeszéltünk egy két ünnep közötti időpontot.
Nagy megkönnyebbülésemre senki sem csapott le rá, így december 28-án az esti órákban megtehettem a próbaköröket a Széchenyi lakótelep utcáin. A motor első rúgásra indult, jól vette a sebességeket és leharcolt külseje ellenére meglepően jól ment, szinte harapott és a hangja is rendben volt. A garázssorhoz visszavezető úton megkaptam az első elismerő pillantásokat egy csapat lánytól, ekkor már biztos voltam benne, hogy Ő kell nekem! :) Véres alkudozás következett, majd megtörtént az adásvétel, így ott ültem életem első hivatalosan is saját motorom nyergében.
Az sötét és a tejköd eltántorított eredeti tervemtől, miszerint egyenesen Kecskemétig motoroztam volna az új szerzeménnyel, így csak ismerősünk garázsáig vittem saját lábán pár kilométer távon, majd innen kocsival mentünk tovább hazáig. Bár nem tetszett, hogy másnap reggel nem ülhetek rá és furikázhatok egész álló nap, de jó érzéssel töltött el a gondolat, hogy innentől kezdve minden egyes apró lépés közelebb visz majd ahhoz, hogy megvalósuljon az álmom, még ha tudtam is, hogy a neheze még hátra van...
To be continued...
N
