Hadd foglaljam össze röviden, tömören a lényeget és lőjem le a poént: megkapta a nevet, használtam, majd új gazdára talált. Micsoda drámai fordulat, mi?

Délia a legutóbbi bejegyzés óta gyakorlatilag hibátlanul teljesített. Megérte a sok beleölt munkaóra, a sok drága, minőségi alkatrész. Távozása előtt született azonban két elég meredek történet, és egyikben sem a járgány hibázott, hanem az emberi szemétség és butaság tökéletes példabeszédei.

Part 1: Bizalom
Maradtak megoldatlan apróságok: a felnit kicsinosítani, a fehér gumiperem, az óratartó konzol faberakása illetve egy ritkább, retrósabb merevítős első sárvédő. Megfelelő hozzáértés híján megkértem a srácot, aki a fényezést is készítette. Nagyon lelkiismeretes, rendes ürgének tűnt, sokat beszélgettünk azóta. Természetesen elvállalta, korrekt árban egyeztünk meg, így el is vittem hozzá a gépsárkányt. Tetszett neki így egyben, megígérte, hogy gyorsan kész lesz és tető alatt tárolja addig. Nem siettettem, az anyagiak szempontjából nekem sem volt gond, hogy nem lett kész azonnal, de aztán teltek a hetek... Írtam neki, több időpontban is megegyeztünk, - elmondása szerint már minden készen állt - de valahogy sosem jött össze a találka. Kezdtem türelmetlen lenni, ő vérig sértődött, engem viszont nagyon rossz érzés kerített hatalmába, ezért gyakorlatilag váratlanul beállítottam hozzá, hogy lássam: egyáltalán van-e még motorom?
A motor szerencsére megvolt, de az világosan látszott, hogy hozzá sem nyúlt. Az eső szakadt, az utak csúsztak, így amikor pöcc-röff indult a masina, megnyugodtam és nekivágtam életem eddigi legneccesebb 20 kilométerének két keréken Délia leendő téli pihenőhelye felé. A minőségi Heidenau gumik megérik az árukat: épségben megérkeztünk a célhoz. Már a garázs hideg neonfényénél vettem észre, miután a szakadó eső lemosta a koszt: valószínűleg a megbeszéltek ellenére a másfél hónap nagy részét a szabad ég alatt töltötte: itt-ott felületi rozsda. Szerencsére semmi komoly, egy délután alatt megcsináltam, de hát azértmégismárna'. Gondolom a tanulságot nem kell szájbarágnom.

Part 2: apa ért hozzá
A kis kitérő után tovább hajtottam a leányzót, de az orvosi miatt egyre kevesebb időm maradt rá. Le kellene vinni Szegedre... Az útnak saját kerekein nekivágni embert próbáló feladat főleg novemberben, a tréler jobb megoldás. Itt aktivizálta magát a vezérhangya: kinőttem én már ezt a kategóriát. Remek, hogy van egy hobbimotorom, aminek sokan csodájára járnak, de ha pont utazni nem tudok vele, akkor nem sok értelme van. Persze a praktikus szempontok nem mindig elsődlegesek nálam, ezért a sorsra bíztam a dolgot: meghirdettem Déliát egy olyan áron, amit sokan valószínűleg sokallnának érte (bár utólag körbenézve talán még keveset is kértem érte), aki viszont pontosan ilyen motort keres, annak ajándék az ár. Ez egyben egyfajta szűrő nepperek és kókánykirályok ellen, akik szétbontani, szétbarmolni vásárolják ezeket a régi vasakat. Meglepően sok érdeklődő keresett meg és a komoly szándékkal érkezőkből sem volt hiány.
Két hét múlva futott be az a család, akiknél végül kikötött: egy nagyon aranyos kissrácnak vették meg karácsonyra. Az apuka nem ért rá, ezért anyuka és a kisfiú jöttek. Próbáltam tanácsokkal ellátni a leendő kis motorost, de siettek, így nem volt elég idő ilyesmire, de megnyugtattak: "apa ért hozzá". Amikor csattant a furgon hátsó ajtaja, elmorzsoltam egy könnycseppet, aztán jobb kedvem lett, hiszen jó helyre került.

Normál esetben itt lenne a dolog vége, de nincs olyan szerencsém: december 24-én 12:30-kor (!) megszólalt a telefonom. Bár éppen ünnepi ebéden voltam, felvettem, mert ilyenkor telefonál a család, de nem. Az apuka volt a vonal túlsó végén meglehetősen zaklatott lelkiállapotban. Kissé megemelt hanggal bicskanyitogatóan lekezelő stílusban olyanokat vágott a fejemhez, miszerint ez a motor nem megy, lefullad, viheti a szerelőhöz (!!!) bekarburálni, és a kilométeróra és az első villa meg különben is ennyipénzértnekemaztán'... Magamat is megleptem azzal, hogy egy picit sem kaptam fel a vizet, udvariasan végighallgattam, bár egykét mondatától attól féltem, hogy a fülem is elkezd vérezni. Az elmondottakból kiderült, hogy 'apa alapvető dolgokkal sincs tisztában', mint hogy mire való hideg időben a szívató és hogy hogyan lehet (kell) télen szerszám nélkül 30 másodperc alatt egyel fentebb állítani a súbertűt, meg egy picit balra csavarni az alapjárati csavart. (Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy a benzincsapot kinyitotta-e, illetve hogy van-e a tankban benzin? Lehet nem ártott volna.) Pontosan ezeket akartam elmagyarázni, megmutatni szegény gyerkőcnek, mert sok magát hozzáértőnek valló 'szakembör' ilyen alapokkal nincs tisztában. (Leszögezném: én sem vagyok hozzáértő, ezek tényleg alapok) És sokan megfeledkeznek arról is, hogy ezek a régi vasak mindig törődést, időt igényelnek, megveheti az ember a legszebb, legjobb példányt, ilyesmiket meg kell tudni csinálni.
Az első villa javítására visszautaltam nekik egy kisebb összeget, mert az éppen még nálam is tönkremehetett és esetleg nem vettem észre. (ugyanúgy tönkremehetett a szállítás során, ugyanis nem igazán sikerült rögzíteni eszköz hiányában...) Tettem ezt semmiképpen sem azért, mert jogos volt a kérés hiszti, követelőzés, hanem inkább azért, mert úgy éreztem, tartozom még ennyivel Déliának.

Hogy most merre, azt még korai lenne forszírozni, de akinek tetszett, amit Déliával csináltam és esetleg visszatapsolna, kérem tegye és köszönöm, mert bár a kategóriát kinőttem, kismillió hasonló ötlet maradt még bennem és nem bánnám, ha néhány ezek közül az utakon rohangálna. Szóval nincs vége, to be continued...

N

A tegnap este pontosan úgy kezdődött, ahogy az mostanában harmadévesként menni szokott: megettem egy csokit és mielőtt egész estére beleástam volna magam a kórélettan világába, feltöltöttem a papírban található nyerőkódot, (Ötféle utazást lehet nyerni, választhatsz, hogy az adott kóddal melyikért indulsz.) de ezúttal a szokásos Amszterdami múzeumlátogatás helyett, a "koncert Párizsban" nevű nyereményt céloztam meg, elvégre minden lány imádja Párizst, romantikus lenne ilyesmivel meglepni Őt.

Borzasztóan kimerülten, hajnalban hagytam abba a jegyzet bogarászását, de ami akkor fogadott - még gyorsan rápillantottam a világhálóra - finoman szólva felébresztett. Nehéz leírni az érzést: a gerincemen végigfutó hideg és a heveny hányinger furcsa egyvelege.
Természetesen nem kellett reggelig várni, hogy elárasszák az internetet az összeesküvés elméletek, egymásnak ellentmondó információk. Deja vu érzésem támadt: amikor valami történik, mindenki elkezdi teli szájjal üvölteni saját indulatai, világnézete által eltorzított valóságot (civilek és újságírók egyaránt), így általában az egyszerű információkat (Mi történt pontosan?) is nehézkes, sokszor képtelenség megszerezni és aki ezt nem látja be, az sokkal kevésbé bölcs, mint hiszi magáról. Nem szeretnék semmiféle politizálásba kezdeni, mert olyan vagyok, mint Havas Jon: nem tudok semmit, viszont - bár nem szokásom vészmadárkodni - aggódom. Nagyon.

Dr. James Lovelock Gaia elmélete Földünket egy élőlényhez hasonló egységként, élő, önszabályzó rendszerként tárgyalja. A növények, állatok, emberek és az élettelen anyagok (víz, levegő stb.) úgy alkotnak egy élő egészet, mint az emberi test sejtjei, szerves és szervetlen anyagai. Ahogy a testünkben folyik a harc a betegségek ellen, úgy Földünk is sok háború, természeti katasztrófa és az emberi hülyeség által okozott sebhelyet hordoz magán. Ahogy szervezetünket elfajult, rákos sejtjei (daganatok); illetve megzavarodott, önmagát támadó immunrendszerünk képes elpusztítani, úgy bolygónkra is az egyik legveszedelmesebb fenyegetés az evolúció jelenlegi csúcsa, az ember.
Forrás: https://humanisticpaganism.files.wordpress.com/2015/09/il_570xn-343922015.jpg

Mert az ember túl okos és túl ostoba egyszerre. Elég okos volt ahhoz, hogy megalkossa a Little Boy-t vagy a Fat Man-t, de ahhoz túlzottan ostoba, hogy előre lássa ezek használatának rövid - és hosszútávú következményeit. A Hidegháború továbbfejlődését aztán megelőzte a józan ész, de vajon lesz-e olyan szerencsénk a következő alkalommal, amikor pengeélen táncolunk?

A régi villanykörte pislákoló fényénél elmélkedve lassan felkelt a nap. Békés csend volt odakint és a friss, hűvös levegő illata kicsalt a még kihalt utcára. A gondolatok tovább kavarogtak bennem: Egy ideje olyan érzésem van, mintha a történelemkönyv sorai megelevenednének. Ez akkor egy átlagos pirkadat, vagy vihar előtti csend?

N

Amikor valami veszteség ér az a tapasztalatom, hogy bár akár gyorsan át lehet vergődni rajta, azért kell az a 365 nap (plusz 5 h 48 m 45 s) ahhoz, hogy mindez tényleg keresztülmenjen a tudatom hosszú bélrendszerén és beinduljon az agy azon funkciója, ami a jó és kellemes dolgokat a megfelelő polcra rakja, a rosszat pedig megpróbálja kidobni, vagy korrektúrázni.
Sokan szeretnek december 31-én nagyvonalú ígéreteket tenni másoknak, és persze maguknak, hogy mit (nem) fognak másképp csinálni az Újévben.

Részemről Újév nem csak Szilveszter napján, de ezeken a nem túl kellemes napokon is kezdődhet, bár ilyenkor nem szoktam ígérgetni, fogadalmakat tenni magamnak, ennek ellenére mégis változtatok dolgokon, de sokszor nem tudatosan, és csak utólag, felülről nézve tiszta, hogy mi változott akkor és ott. Így számot vetni pedig akkor lehet a legjobban, amikor letelik ez a saját időszámításom szerinti év.

Az elmúlt 365 napban abszolváltam 3 nagy szigorlatot, ezzel harmadéves lettem az orvosin. Találtam, majd megszerettem valakit, aki félelmetesen jól kiegészít. Bejártam Londont, bevettem Krk szigetét. Megépült a kétkerekű, amit idegesítő kiskamaszként álmodtam meg a zöld iskolapadban. Újra írni kezdtem.
Eddigi életem egyik legjobb időszaka volt, de mit is akarok kihozni ebből az egészből?

Az apropó ismét egy beszélgetés, ami a tervekről szólt. Sokan körülöttem tele vannak tervekkel, ötletekkel, de ezek általában nem alakulna 3D-vé. Miért? A probléma az, hogy ezeket a terveket állandóan feltételekhez kötjük: majd, ha összejött ez a félév, majd, ha a bőröm alatt is pénz lesz, majd, ha idősebb leszek. Na meg ott vannak még az önjelölt józanság hangjai: emberek (általában mindenféle rosszindulat nélkül), akik segítenek beleégetni a fejünkbe azt, hogy bármi, ami merész, érdekes, nem hétköznapi, az túl drága, túl veszélyes, túl nehéz, nem logikus, úgysem hozod össze. És ha hagyom, a kétely és a kételkedők győznek, a fentebb említett élményeim túlnyomó többsége sosem valósul meg. 

De pontosan egy éve jött el az, amikor elkezdtem ignorálni a vészmadárkodást és a praktikus érveket. Nem állítom, hogy kivétel nélkül minden vágyam azonnal valóra vált, de amire volt minimális esély, az összejött. Lehet, hogy holnap rám esik egy zongora, de ha mégsem, a holnap is ugyanolyan fehér ( vagy inkább szürke) vászon, mint a most, miért vesztegetnék drága órákat-napokat-éveket online senyvedve és sóvárogva a saját terveim után, aminek az útjában én állok? Tegyék ezt azok, akik kételkednek bennem, aztán irigykednek rám, én meg addig kihasználom minden percét az ismeretlen mennyiségű időnek, amit kaptam.

N

Kép forrása: http://www.coloribus.com/adsarchive/prints/boxing-centre-bandage-white-collar-boxing-12684105/

Valamivel több, mint másfél éve mentem neki ész nélkül kamaszkori álmom megvalósításának. A koncepció egy olyan ízig-vérig retro gép volt, amit anno a '70-es, '80-as években is meg tudtam volna építeni a vasfüggönyön innen, a kopó alkatrészeket leszámítva minden made in the DDR, the USSR, Czechoslovakia. Négyesmetró sebességgel alakulgatott a dolog, már-már el sem hittem, hogy valaha leírhatom, most mégis: ELKÉSZÜLT!

Visszaolvasva az előző két bejegyzéseket, a motor egyedi, a történet viszont nagyon klasszikus: a srác megveszi az öreg, lestrapált bezinzabáló szörnyeteget, majd sok időt és pénzt beleölve csodagép lesz a pajtaszökevényből. Et öeöm et bódottá!, na de ne szaladjunk ennyire előre!

Ott tartottunk a sztoriban, hogy utolsó simítások. Nem is gondolná az ember, hogy a sok apróság (markolatok, óratartó poharak, egyéb gumi alkatrészek stb.) mennyire sokba kerülnek, ha egyszerre veszi meg őket. De mindez lényegtelen, a nyár elején végre begurult a piros Tranzit a házunk elé és megtehettem az első próbaköröket.

Sok-sok karburátor állítgatás-finomítgatás és egy új gyertya kellett, hogy végre megbízhatóan induljon-menjen, azóta viszont pöcc-röff. Vannak még megoldásra váró problémák, átmeneti megoldások: az összebarmolt felnit például záros határidőn belül szeretném lecsiszolni és szépen felpolírozni. Az üléshuzatot is egyedibbé-szebbé fogom alakítani, a műszertartó konzol kap egy igényes faberakást, és talán egy merevítős első sárvédőt is sikerül végre beszereznem. Később talán 12V-os elektronika, akkumulátor, indexek és valami komolyabb gyújtás.

A vezetési élményről egy szóban: imádnivaló! Bővebben: Mióta minden percízen a helyén van, egyszerűen több, mint zseniális. Próbálom kímélni a bejáratás miatt, de Ő már nagyon menne. Legapróbb gázadásra is rögtön veszi a lapot, szinte könyörög az ötödik sebességért, majd' kiszalad alólam, nyomatékos, az embernek az az érzése, alig várja, hogy megmutathassa, mit is tud úgy igazából. Jelzem, hogy mindezt gyári kipufogóval, gyári kissúberes porlasztóval! Később valószínűleg beruházok majd egy belsőrezonátoros kipufogóra (ez kívülről pontosan ugyanolyan, mint a jelenlegi, másfajta rezonátort nem szeretnék, szerintem nem illene ehhez a stílushoz) és valami komolyabb karburátorra; nyilván ezektől még fürgébb lesz.

Pár tippet-trükköt, jó tanácsot szeretnék megosztani az olyan abszolút amatőr műkedvelőknek, mint amilyen én voltam, amikor belevágtam ebbe az egészbe:
- Mielőtt vásárolnál, gondold végig, mit is szeretnél. Ha csak egy közlekedési eszközt, amivel nem kell sokat molyolni, indul-jön-megy, akkor ezek a régi kétütemű jószágok nem neked valóak. Bár egy minőségi alkatrészekből összeállított, vagy jó állapotú gyári példány igenis tud megbízható lenni, mégis mindig foglalkozni kell vele, és érteni hozzá: leszeded-felrakod-kicseréled-kipucolod stb. Ezt vagy élvezed, vagy ki nem állhatod, nincs középút. Bár közhely, de ez egy szerelem.
- Óvakodj az internetes fórumoktól, csoportoktól. Rengeteg hasznos infót és alkatrészt meg lehet szerezni, viszont sajnos nagyon sok tévhit, baromság kering ezeken a helyeken, rengeteg a "szakembör", unatkozó troll, szóval tessék szelektálni, mindig jobban és jobban utánanézni.
- Legyen a közeledben valaki, aki tényleg ért hozzá és szívesen segít neked mindenek előtt a vásárlásnál és természetesen utána is. Megeshet, hogy elakadsz, meg különben is, nem árt, ha valaki legalább felülvizsgálja, amit csinálsz.
- Bár ez ellentmond a történetemnek - ne vásárolj összeberhelt, lestrapált, kókány bontószökevényt, mert a valóság nem olyan, mint a Discovery-s újjáépítős műsorok. Egy jó állapotú példánynak is előjöhetnek rejtett hibái, amire nincs mese, költeni kell. Persze szép dolog a roncsmentés, de ilyesmibe csak vastag pénztárcával, megfelelő felszereléssel és kellő szakértelemmel szabad belevágni.

És hogy mivégre' a zárójeles kérdőjel? Azt gondoltam, három bejegyzéssel lerendezem ezt a projectet. De nem. Rengeteg a terv, a megoldandó apróság és még nevet is kell adnom neki. :) Szóval nincs itt a vége, hamarosan jelentkezem!

N

Tényleg létezik a „repülőtér-hangulat”! Az itt eltöltött rengeteg idő a lehetetlenül hosszadalmas és bonyolult beléptetési rendszer és a MÁV-ot alázó indokolatlan késések ellenére is kellemes, gyorsan eltelik. Aki nem ismer, annak lényeges háttérinfó: ezelőtt nem repültem, sőt, külföldön sem jártam. London volt nekem az Első, neki tartogattam magam. Megérte.

Kiskoromban úgy képzeltem el a fapados gépeket, hogy tényleg. Az EasyJet londoni járata nem sokkal lőtt gyermekded asszociációim fölé, mégis minden percét élveztem: az indulás előtti feszült izgalmat; a nyomatékot, ahogy belepasszíroz az ülésbe felszálláskor és persze a kivilágított városok látképét odafentről.
10 lehetetlenül tartalmas napot töltöttünk a brit fővárosban, egy amolyan "hátizsákos túra" keretei között megpróbáltuk bejárni a várost és minden fontosat végignézni. Lelövöm a poént: nem igazán sikerült, ahogy azt Samuel Johnson már a XVIII. században előre megmondta ("Aki Londont unja, az életet unja, hisz London megad mindent, amit az élet kínálhat") -  a város, ahol egymás mellett él a történelem és a jelen - a Shard (Szilánk, Európa egyik legmagasabb felhőkarcolója) és a Tower Bridge; ódon kőépületek és a Gherkin (Uborka, alias a kristályfallosz, melyet a világ legcsodálatosabb új épületének választottak meg 2005-ben :) ) - valóban bejárhatatlan és megunhatatlan. Nem tartom unalmasnak az életemet, mégis, egy évre elegendő élményt zsebeltem be a szigetország metropoliszában; sokat kattogtam, hogyan is örökítsem meg ezt egyetlen bejegyzésben. Végül arra jutottam, hogy nem fogok útinapló-szerűen napról napra szolgai módon mindent lejegyezni, inkább csak írok a benyomásaimról, dolgokról, melyek különösen megragadtak vagy megleptek, illetve apró finomságokról, alternatív programlehetőségekről, helyekről; amelyek a még lótrágyát is lefényképező, szelfibottal felfegyverzett cabriobuszos turistahad előtt sokszor rejtve maradnak.

London a stílus városa. Ez már akkor leesett, mikor az éjféli körüli érkezésünk után a sötétben, hullafáradtan egy órányi autózás után elértük a város egyik külső szegletét. A majdnem egyforma kis téglaházak láttán máris megcsapott a hely hangulata, hiába klónok háborúja', mégis van benne valami.
Lelkiekben felkészültem ugyan a balos közlekedésre, de a halálfélelem, amit az inverz körforgalomba való első behajtáskor éreztem - szerintem - elkerülhetetlen...

Ha az Egyesült Királyságba utazik az ember, érdemes a Forint-Font árfolyamot abban a pillanatban elfelejteni, amint eljöttünk a pénzváltóból, ellenkező esetben valószínűleg már az első reggeli szendvics megvásárlása rosszullétet okozhat. Egyébként főleg a boltokban - az ottani bérekhez képest - kifejezetten olcsó az élelmiszer, de jobb ezt mégsem átszámítani forintba! Ami még ennél is húzósabb, az a tömegközlekedés. Ha már a tömegközlekedésnél tartunk: Elképesztő, hogy ami Budapesten sokszor elavult, koszos, kellemetlen; de más helyeken is legfeljebb korrekt, de dögunalom, az Londonban kuriózum; nemcsak modern, korrekt; de stílusos, hangulatos. Nem kell meglepődni, ha jól szabott öltönyök, Rolex-ek jönnek szembe az aluljáróban, a tehetősebbek is gyakran voksolnak például az Undreground-ra, mert tényleg jó, és gyorsabb, mint autóval közlekedni.
Nem szabad kihagyni a biciklizést. Ami Budapesten a Mollal karöltve kiépülőben van, az ott már kiforrott, jól működő rendszer, ráadásul gyakorlatilag ingyenes, ha félóránként leteszi az ember. Az autósok türelmesek, figyelnek a kerékpárosokra. Ráadásul halad az ember és még nézelődhet is - nagyon hangulatos, pláne egy-egy híd panorámája. Csak a balos közlekedést kell szokni. Ez nekem olyan jól sikerült, hogy itthon az első jobbos körforgótól is sikerült frászt kapnom. :)

Az egyhetes bérlet miatt úgy szerveztük a programokat, hogy a 3 bérletmentes napra essenek azok, amikhez nem kell a tömegközlekedés. Kelet-Londonban, a Canary Wharf környékén szálltunk meg, így az első nap amolyan bemelegítésként ezt a környéket jártuk be gyalog, majd besétáltunk egészen a Tower hídig, és vissza, ami nem éppen egy rövidke túra. Megdöbbentő, hogy folyó létére a Temze esetében is - az óceán közelsége miatt - megfigyelhető az apály és a dagály váltakozása. Gyönyörűek a dock-ok és az azokat körülvevő hangulatos kis házak, a víz itt kristálytiszta.  A környéken található a Museum of London Docklands. Ingyenesen látogatható, és az egyik legjobb része egy korabeli városrész életnagyságú replikája. Minden stimmel: a fények, az üzletek, a zajok, sőt, még a szagok is - bár a vizeletszag nem biztos, hogy gyári... :) Élethűek a sikátorok, még a helyiségekbe - például a kocsmába is bemehetünk.

Apropó múzeumok: A nagy múzeumok többsége ingyenes és a városhoz hasonlóan bejárhatatlan. Érdemes mindegyikre legalább egy fél napot számolni.
A British Museum a régi tárgyak múzeuma. Edények, ruhák, érmék, páncélok, fegyverek (ecetera) minden mennyiségben. Természetesen a múmiák termei a legnépszerűbbek: szerencsétlenek valószínűleg többet öregedtek a vakuvillanásoktól, mióta kitalálták a szelfizést', mint a piramisokban eltöltött évszázadok alatt...
A Natural History Museum nagyon - számomra picit túlzottan - interaktív. Rengeteg nyitható-csukahtó-tekerhető-kapcsolható-nyomkodható-csillogó-színes... bizgentyű, képernyők, szimulátorok, hangulatvilágítás. Itt is van hely, ahol könnyen akkor is klausztrofóbiás rohamot kaphat az ember, ha arra amúgy nem is hajlamos: a dinoszauruszok részlege. Mindezek mellett talán a legérdekesebb Londoni múzeum, gyerekkel érkezőknek pláne kötelező program.
Hatalmas az Imperial War Museum is, szintén elég interaktív és nagyon kiforrott: Világháborúkról mindent.

Na de mi van a Big Bennel? Bár mindenki így emlegeti a Houses of Parlament óratornyát, hivatalosan ez a harang és az óramű neve, a toronyé pedig 2012 óta Erzsébet torony az uralkodó gyémántjubileumának tiszteletére. (Előtte a hivatalos neve nem túl kreatív módon Óratorony volt.)
És persze ott vannak az olyan jó értelemben vett londoni közhelyek, mint a piros emeletes buszok, a fekete "cabbie"-k, a piros telefonfülkék, a mozdulatlan kucsmás testőrök, a St. Paul's Cathedral, a Tower, a Monument vagy a London Eye. Kell egy felugrós kép a Big Ben-nél az Erzsébet toronynál, egy a Trafalgar Square oroszlánjain lovagolva. 
Felmenni a Tower híd tetejére és megtudni, hogy a Lánchíd prototípusa egy Marlow nevű kisvárosban magasodik a Temze fölé. Megmászni a Monument 311 lépcsőfokát. Azon agyalni, mitől olyan népszerű a Piccadilly Circus? A Buckingham Palotánál megtudni, hogy a zászlót akkor húzzák fel, amikor a királynő az épületben tartózkodik.
Ezek a minden idelátogató számára "kötelező" látnivalók megalapozzák a "London-hangulatot", aztán jöhet a város nagyobb felbontásban.

Az egész ország jellegzetes intézményei a pubok. Ezek a helyek teljesen eltérnek a felénk kocsmákként emlegetett ivóktól sajátos pubetikettjükkel, furcsa, érdekes, esetleg vicces neveikkel, míves cégéreikkel, jellegzetes berendezésükkel. A legkülönfélébb söröket és cidereket csapolják; a legtöbbjükben éttermeket megszégyenítően ízletes és bőséges ebédet is kaphatunk; ráadásul a legeldugottabb, kis helyeknek is ugyanúgy megvan a sajátos stílusa, hangulata. (Pubkultúráról bővebben)

Ha éjszakai élet, akkor Soho, a bűnös város! Ami igazán megfogott a bulinegyedben az az, hogy itt nem a hazánkban is elterjedt dizsik' jellemzőek. Egymást érik az olyan helyek, ahol nem szednek belépőt, az ember kedvére válogathat. A helyeken belül általában vannak félreeső box-ok, ahol lehet nyugodtan beszélgetni, italozgatni; illetve van egy központi rész, ahol zene szól, lehet denszelni'. Jó és változatos zenéket játszanak.

Ha épp kifogja az ember a jó időt (definíció: jó időnek számít, ha nem szakad az eső), érdemes körbenézni néhány parkban a sok közül: St. James's Park, Hyde Park, csak hogy a legismertebbeket említsem. Lehet madarakat és mókusokat etetni, utóbbiak annyira megszokták az embereket, hogy néha már-már a pofátlanság határát súrolják. :)
Szabadtéri program még Greenwich, ahol a kezdő hosszúsági kör halad át: itt is van park, szép egyetemi épületek és egy múzeum. Egy fél napot minimum kell erre is.

A szuvenír vásárlás Mekkája Camden Town, ahol kis túlzással a legtöbb árusnál ugyanazokat a vackokat vásárolhatjuk meg. Tipp: befelé haladva csökkennek az árak, a piacnak van egy belső, fedett része, amiről nem mindenki tud - értelemszerűen itt a legolcsóbb minden. Aranyszabály: Alkudni, alkudni, alkudni keményen. A biszbaszvásárnál érdekesebb az ételpiac rész és a közelben található Regent’s Canal a lakóhajókkal.

Chinatown vegyesboltjaiból érdekes, sokszor bizarr kínai élelmiszerekkel lephetjük meg a szerencsés otthoniakat.

Borough Market: a friss tengeri herkentyűk, az asztalnyi guriga különleges sajtok és a csokoládétömbök piaca. A bevállalósabbak kóstoljanak meg egy osztrigát!

És persze ott a shoppingolás' csúcsa, a Harrods, ahová halandó ember legfeljebb nézelődni megy.

Ki ne hagyjuk az éjszakai Londont! Mi ezt is biciklivel csináltuk végig, így nagyjából minden fontosabb helyet meg tudtunk nézni kivilágítva is.

Vannak sajnos olyan helyek és látványosságok (pl. London Dungeon, London Eye) amelyek nehezen megfizethetőek, ráadásul a turistaszezonban garantált a több órahossznyi sorban állás. Mivel egyetlen percet sem szerettem volna sorban állással eltékozolni, ezeket csak kívülről láttuk, felfedeztünk viszont alternatívákat: A Clin Prison-t és az Elmirates drótkötélpályáját.
A Clink egy börtönmúzeum. Lehetséges, hogy nem egy Dungeon, de olcsó, nem zsúfolt, ráadásul brutálisan jól meg van csinálva.
A drótkötélpálya a Temze fölött halad át és Londonnak egy egészen elképesztő panorámáját tárja elénk.

Az angolokról az egyik elképzelés, hogy udvariasak - ezt még az 1000 kérdés 1000 válasz angol nyelvből is leírja. És közben tényleg, de nem csak a "bennszülöttek", hanem kevés kivételtől eltekintve mindenki. Kérem, köszönöm; ha nekimész valakinek ő is elnézést kér; emellett nyugodtak, lazák, ami hamar átragad az emberre. 

Használjuk ki  az összes érzékszervünket, ha meg akarunk ismerni egy helyet: egy igazi full breakfast reggel, fish&chips ebédre, délután 4-kor egy jó(?) fekete tea tejjel és süteményekkel, vacsorára szendvics cheddar sajttal(!), este egy pint (UK: 0,568 liter) sör vagy egy kancsó Pimm's a közeli kis pubban.
Londonnak van egy jellegzetes, egyedi szaga, vagy inkább illata; amit a sokszor párás levegő, az új buszok, a rengeteg jármű és rengeteg egyéb dolog egyvelege alkot.

All in all, megpróbáltuk 10 nap alatt bejárni ezt a hatalmas, lüktető metropoliszt. Mint a népmesében: sikerült is, meg nem is. Napról-napra úgy éreztem, minél többet láttam és tapasztaltam itt, annál többet szeretnék még látni és tapasztalni. Samuel bácsinak igaza lett, és bár kevés összehasonlítási alapom van, két dologban biztos vagyok: bárhová is megyek, London Baby benne lesz a top 3-ban; és hogy sokszor szeretnék még ide visszatérni...

Nem saját képek:
Marlow Bridge: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/33/Uk-marlow-bridge.jpg
Camden Town: http://www.camdenshop.co.uk/
Harrods: http://www.vogue.it/en/encyclo/fashion/h/harrods-

N

Figyelmeztetés: Hosszú bejegyzés technikai részletekkel. Aki nehezen viseli az ilyesmit, csak a képeket nézegesse! :)

Na, hol is tartottunk? Körülbelül egy hetet kellett kibírnom a drágaszágom' nélkül, Szolnok közelében élő szülőapám meglepett és megoldotta helyettem a szállítást. Az lett volna a logikus, hogy nyúzom egy jó darabig, pénzt gyűjtök és utána kezdjük el a ráncfelvarrást, elég sok kilométert bele is tettem, jó volt harapott, még két személlyel is, de valahogy volt egy amolyan "női" megérzésem, hogy el kéne kezdeni az építkezést, amint lehet...

Motorbuziságom kezdete óta eltelt évek alatt Döme a benzinfalók igazi mesterévé vált, és bár kicsit fejét vakargatva a szakadt vasparipa láttán, de elvállalta, hogy szívességből felépíti nekem azt, amiről annyit beszéltem neki a gimi alatt, hogy sokszor már-már vér csorgott a füléből. Szóval egyik vasárnap átugrottak Józsi haverjával a hírÖs kecskeméti nagybani zsibpiacra - ahol vásároltunk is mindenféle alkatrészt hozzá - és elvitték a madocsai szuterénbe újjászületni.

Hónapokig állt a project a piszkos anyagiak miatt. Gyakorlatilag azt hittem, hogy nyárra motor lesz belőle, valójában akkor tudtunk nekilátni. A szétszedésnél sorra jöttek az olyan meglepetések, hogy nem tudtuk, sírjunk vagy nevessük. Egy olyan lelkes amatőr illető követte el ezeket a kókányolásokat, akibe szakértelem és igényesség alig, annál több kreativitás szorult. Ha létezne szitkom ilyen témában, akkor a motorom szétszereléséről készült videó kommentár nélkül biztosan vinné a prímet. A teljesség igénye nélkül: szétrohadt ülésvas, "mesekábelezés", repedt-deformálódott főváz, belülről vastag olajsár mindenhol, fontos blokkalkatrészek egészen eredeti módon, legkülönfélébb tárgyakkal helyettesítve, többek között a dugattyú egyik gyűrűje. (!!!) A legdurvább, hogy kifejezetten jól működött, rúgásra indult és meglepően jó erőben volt. Döme szerint, nem sok hiányzott valamiféle katasztrófához. Az imádság tartotta össze a rendszert, de elég jól...

Egy üzembiztos, költségmentes gépet szerettem volna, így úgy beszéltük meg, hogy nem alkuszunk, amit kell, azt most cseréljük-csináljuk, nincs jóleszottanazúgyfalura'. A hengert Tábori vette kezelésbe, kapott két plusz felömlőt is. Erősített-könnyített német főtengelyt választottunk a régi Taiwani csoda helyett, rendeltünk új német csapágyakat, teflonkosaras tűgörgőt és mindent, ami szem-szájnak ingere. Döme bagóért megoldotta a váz-kérdést is, akárcsak az új első teleszkóp párt. Felkerült egy Heidenau K43-as gumiszett. A kipufogó lentre került, a karbi kipucolva-felújítva, az összes alkatrész lecsiszolva/újrafényezve/polírozva. Gyakorlatilag nem nagyon maradt olyan alkatrész, amivel ne kellett volna valamit machinálni, akár alkatrészenként is megvásárolhattuk és felépíthettük volna, úgy lehet kevesebbet szívunk, most már mindegy.

Amíg Döme ezekkel foglalkozott, addig én a festést intéztem és egyéb alkatrészeket vadásztam. A festést egy Kanalas Krisztián nevű kiváló Kecskeméti autófényező kivitelezte, csókolom a kezeit! A nyári kánikulában kiszikkadt és megrepedezett szántóföldre hasonlító felületet szinte újjá varázsolta. Beszerezetem egy plusz deknit a lent elvezetett kidörrentő miatt a horpasztott nem mutatott volna igazán jól, de lehetőségként ezt is lefényeztük, hátha egyszer másképp gondolom majd:

Lőttem 100-as kilométerórát, a másik lyukba hozzá illő mechanikus hengerhőmérőt, hatalmas kerek krómtükröket, új üléshuzatot, nekem tetsző formájú M-kormányt és egy krómtestes Trophy hátsó lámpát. (Utóbbit emberi áron beszerezni majdnem mission impossible - completed.)

Döme talált az agresszívan nagy tankhoz illő nagyobb Jawa kerek lámpát előre.

Éppen a Szegedre tartó esti vonaton lapozgattam az Élettan tankönyvet, amikor megláttam Döme fészbukkján' az első képet, amin már motorra emlékeztető állapotban volt a szerelmem. Egyszerre szédültem el, lett erekcióm és morzsoltam el egy könnycseppet. Ez a kép volt az:
Rengeteg szívás és több, mint egy év kemény munkája, spórolgatása után összeállt a dolog, mint a krumplis tészta, az utolsó simítások hiányoznak, ezért is tartottam időszerűnek megírni ezt a bejegyzést, nemsoká érkezik a következő, a 'happy end'. (Reméljük! :) )

To be continued...

N

Nincs spoilerveszély! :)

Idén az Oscar átadó gálát a Szegedi Belvárosi Mozi páholyából volt szerencsém végignézni Gábor haverom unszolására, ami egyébként rohadt hangulatos dolog. Volt nagy megdöbbenés, sikongatás tapsvihar, Jimmy Jump, mikor is a közvetlen a gála előtt levetített Whiplash című film megkapta az első, a második... végül az ötödik szobrocskát is. A filmet ajánlom, méltányos a szép eredmény, de nem filmkritikát akarok megfogalmazni, csak egy gondolatot ragadnék ki belőle, amiért én önmagában odaadtam volna az öt Oscart. Egy jelenetben, ami viszonylag a film vége fele látható, a nem is kicsit agresszív kopasz zenetanár száját elhagyja az a mondat, hogy nincs még egy kifejezés, ami olyan kártékonyabb lenne, mint az 'egész jó'. ("There are no two words in the English lanuage more harmful than 'good job'. - A fordítást sokan fikázzák, de a lényeget átadja.)

Igaza lehet. Nem is kell messzire mennem: bármi, amit összehoztam - dalszövegek, novellák, a motorom tervei, akár ez a blog, egy-egy vizsgafelkészülés stb. - függetlenül attól, hogy valami jó sült ki belőle, vagy egy kalap szar; mind olyan élethelyzetben születtek, amikor rohadtul nem volt időm ilyesmivel foglalkozni. Amikor van idő, akkor semmi, a punnyadás teljesen leállít. Az ember életébe célok kellenek, kötelességek, aktív kikapcsolódás és rendszer, így olyan dolgok is előjöhetnek, amikről eddig nem is tudott a delikvens.

Közelebb lépve a film témájához, ha megelégszel magaddal, nem fogsz többet kihozni magadból. Örülni kell az elért céloknak, de már jöhetnek is az újak. Ha nem használod az izmaid, elsorvadnak. Ha nem küzdesz, te is elsorvadsz. Nem lesz mindenkiből zenész legenda, sztárorvos, Don Corleone; de ha mindenkinek azt szajkózzák non-stop, hogy "ááájóleszazfalura", akkor senkiből sem, meg miért ne hozná ki magából az ember a lehető legtöbbet?!  Irodalomérettségi szagú idézet, de nagyon ide vág: "S az ember célja e küzdés maga."

Hajrá!

N

Kép: Szelepcsényi András (Fotobear)

Tegnapelőtt írtam egy szöveget egy random beat-re. Olvasva néhol nem biztos, hogy érződik, hogyan is jön ki ritmusra, de azért:

6:30[hat óra harminc], korán van még, kelni kéne
Álmaimat végre átültetni 3D-be
Kolbász, két tojás, hideg zuhany: ez a való élet
Fapofa meg Colgate mosoly, máris picit jobb így ébren
Csak az alap mindennapi para, oh madafaka'
Hatalmas falakat pakolok indokolatlan
Félbe hagyom ezt is, falura megfelel
Is there anybody out there?

---

20:30[húszharminc], pár hosszú lépés meg pici mágánélet
Babám ha fáj az élet, veled csak még időt kérek
Túl szép így, hogy igaz legyen, bár maradnék a seggemen
Elefánt porcelánboltban, az volnék én, attól félek
Támasztjuk a bárpultot, mint valami amcsi filmben
Magunk ellen vagyunk, mégis rinyálunk, hogy szar az élet
Hungarikum lett a kettő rutin Unicum
Péntek az én napom, haza csak a teleport

----

Lassul a pulzus, most 4/4-re őszintébe
Erő, kitartás, cél na meg néhány ötlet kéne
Klónok, vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok
Mielőtt még az agyadat kifújod az orrodon.
Pionírok példa nélkül, most van itt az alkalom
Ha neked is összejött ombre, emelem a kalapom
Just use the Force Luke, veled van az Erő.
Hass, alkoss gyarapíts, kis világod fényre derül.

Talán majd fel is vesszük...

N

A helyzet az, hogy kicsit több, mint egy éve elkezdte égetni a zsebemet a megtakarított pénzem, így belekezdtem egy teljesen egyedi 50-es építésébe, természetesen egy szépen lelakott s51 alapjaira. 21 éves csóró egyetemista vagyok, kinőttem már ezt és fölösleges keret sincs ilyenekre, felmerülhet a kérdés, miért áldozok sok-sok pénzt ilyesmire, vagy ha már mindenképp motorozni akarok, miért nem veszek valami újabb típust, amivel nem kell foglalkozni. Kérdezzetek kettőt, de könnyebbet, nehéz megfogalmazni. Kicsit talán olyasmi lehet ez, mint a mechanikus órák iránti vonzalmam, szerelem, amit nem lehet racionális érvekkel alátámasztani. Egyfajta nosztalgia - bár nem a vasfüggöny kora iránt, hiszen akkoriban még csak pajzán gondolat lehettem; egy pacsi a tizenöt éves önmagamnak.

Kétkerekes pályafutásom elsős gimisként kezdődött, és annyira klasszikus, hogy már-már közhely. Bence nevezetű cimbinnknél előtúrtuk a sufniból először a könnyebben működésbe hozható Jawa Babettát, később pedig, mikor elkezdtünk kapisgálni olyan dolgokat, mint a porlasztó kipucolása és hasonlók, a kicsit ramatyabb állapotban lévő Schwalbe-t. Rengeteget furikáztunk a város széli utcákban és az elhagyatott vasútállomáson - természetesen mindenféle irat nélkül, sokszor hárman egy motoron. Egy ilyen alkalommal pereceltem életemben először, szerencsére egyedül. Bámulatos, hogy mit kibírt a már előttünk is sok mindent látott kis kék veszedelem, ami a mai napig egy rúgásra indul és teljesíti, amire a gyárból kigurulva is képes volt, pedig eleinte kuplung nélkül is hajtottuk, nem is keveset. (Erre így utólag nem vagyunk büszkék.)

Egy osztálytársunk Döme, kinek még ereiben is benzin csörgedez, kollégista volt nálunk, a Tolna Megyei Madocsáról. Ő nyakig benne volt a témában a családjával együtt, igazi kis géppark terült el az udvarukon, meggyőződésem, hogy ők maguk sem tudták,hány autó és motor pihen a ponyvatető alatt. Itt lehetőségem volt kipróbálni lenn a mezőn' egy igen ritka Jawa Pyoneer-t, de ami igazán megfogott, az az s51 volt, a Pyoneer és a Schwalbe után olyan érzéssel töltött el, mint a kolis zuhanyzó után egy kád forró fürdő. Rögtön birtoklási vágy támadt bennem, annyira nem is tűnt elérhetetlennek, persze az élet már akkor sem működött ilyen egyszerűen.

Aki, illetve ami csak tudott, akadályokat gördített elém. Szülők, egy kecskeméti autósiskolánál dolgozó kedves oktató úriember és az, hogy egy olyan helyen laktunk, ahol tárolni-bütykölgetni sem tudtam volna; arra kényszerítettek, hogy ez a dolog sok évig álom maradjon. Az évek során többször teljesen le is tettem róla, magamat racionális érvekkel győzködve, mégis egyre inkább kirajzolódott a fejemben egy 3D-s kép arról, hogy is fog kinézni egyszer az én kis egyedi 2T-m. Közben anyagi problémákkal küszködve drámába illően kalandos úton megszereztem végre a B-s jogosítványt, de ekkoriban az érettségi, az egyetemi évkezdés teljesen kiszorították a fejemből a gépsárkány gondolatát.

2013 decemberében Karácsony környékén tisztázatlan körülmények közt keletkezett némi spórolt pénzem, elkezdtem hát a hirdetési oldalakat bújni. Őszintén szólva nem gondoltam igazán komolyan a dolgot, mégis jól esett azzal a tudattal nézelődni, hogy ha akarnám, megtehetném, mikor megakadt a szemem egy Szolnoki hirdetésen, ami egy Jawa tankos s51-ről szólt. Azért fogott meg ennyire, mert a cseppet kókány módon itt-ott átfarigcsált kétkerekű alakja rímelt arra a tervre, amit annyiszor elképzeltem, hogy szinte beleégett az agytekervényeimbe. Azonnal fel is hívtam a tagot, megbeszéltünk egy két ünnep közötti időpontot.

Nagy megkönnyebbülésemre senki sem csapott le rá, így december 28-án az esti órákban megtehettem a próbaköröket a Széchenyi lakótelep utcáin. A motor első rúgásra indult, jól vette a sebességeket és leharcolt külseje ellenére meglepően jól ment, szinte harapott és a hangja is rendben volt. A garázssorhoz visszavezető úton megkaptam az első elismerő pillantásokat egy csapat lánytól, ekkor már biztos voltam benne, hogy Ő kell nekem! :) Véres alkudozás következett, majd megtörtént az adásvétel, így ott ültem életem első hivatalosan is saját motorom nyergében.

Az sötét és a tejköd eltántorított eredeti tervemtől, miszerint egyenesen Kecskemétig motoroztam volna az új szerzeménnyel, így csak ismerősünk garázsáig vittem saját lábán pár kilométer távon, majd innen kocsival mentünk tovább hazáig. Bár nem tetszett, hogy másnap reggel nem ülhetek rá és furikázhatok egész álló nap, de jó érzéssel töltött el a gondolat, hogy innentől kezdve minden egyes apró lépés közelebb visz majd ahhoz, hogy megvalósuljon az álmom, még ha tudtam is, hogy a neheze még hátra van...

To be continued...

N

Update: Következő rész: Under construction (katt)